Az Alexandra Anita és László esküvőjére készített dátumfoglaló kártyákat már korábban bemutattuk, most pedig következzenek a - szintén lézervágással készült - esküvői meghívók!
A lemezek papírból készültek, lézervágással alakíttattuk ki a formáját, így precíz végeredményt kaptunk. Az esküvő alapszínei a piros a fehér és a fekete voltak, így a lemezekre piros és fehér címkéket, bordó betűket terveztünk. A meghívó szövegének egy része és az idézet is a lemez két oldalán kapott helyet.
Annyira törekedtünk az élethű kialakításra, hogy a lemezek borítót is kaptak. Elejére egy romantikus jegyesfotó került, a hátoldalára pedig az esküvőhöz kapcsolódó fontos tudnivalók: menetrend, elérhetőségek stb.
Ti bevállalnátok? :)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fekete. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. augusztus 7., kedd
Hanglemez formájú meghívók, zenei témájú esküvőre
Címkék:
2018,
bordó,
esküvői meghívó,
fehér,
fekete,
lézervágás,
modern,
piros
2014. június 13., péntek
Leánybúcsús kiegészítők púderrózsaszín-fekete színösszeállításban
Mi magunk is meglepődtünk, mennyire népszerűek lettek a leánybúcsúval kapcsolatos termékeink, évről évre egyre többen rendelnek belőlük.
A most következő képeken fekete csipkemintával díszített, púderrózsaszín csíkos leánybúcsús kiegészítőket láthattok.
Az oklevél és az eskü szövege fehér, matt papírra készült, egyoldalas kivitelben.
A lánybúcsún bizonyítványt is állítottak ki a lelkes szervezők a menyasszony részére. :) A bizonyítvány kinyitható, hivatalos iratokra emlékeztető belső elrendezéssel, porszívót mintázó pecséttel.
A szervezők a menyasszony részére még meghívót kis küldtek, ami később kedves emlék lehet az ifjú feleségnek. A kialakítást és színvilágot a többi kiegészítőhöz igazítottuk, a meghívót puha atlaszszalagból kötött masnival díszítettük.

2014,
fekete,
leánybúcsú,
rózsaszín
2014. március 1., szombat
Modern meghívókártya egyedi ötletek alapján összeállítva :)
Minden évben akad néhány vállalkozó kedvű ifjú pár, aki nem elégszik meg a Swarovski és az atlaszszalag nyújtotta lehetőségekkel, hanem valami másra vágyik. Ilyenkor születnek azok a meghívók, amiket virágok és finom minták helyett a betűkkel való játék, vagy épp egy könnyed grafikai megoldás tesz egyedivé.
A mai meghívó egy elsőre talán meglepő ötletből indult ki: borítóját a női és férfi nemre utaló jelek összefonódott alakja díszíti, a két szimbólum pedig az esküvőre szóló meghívás szövegéből rajzolódik ki. Így bonyolultnak tűnik, lássuk tehát a képeket! :)
A meghívó két rétegből áll, az eleje ezüstszürke kartonból készült, a szöveget tartalmazó oldal pedig ezüstösen csillogó hófehér papírból. A szürke oldalra sötétszürke nyomtatással készítettük el a már említett grafikát.
A szövegezéssel kapcsolatban is rendhagyó kérése volt az ifjú párnak: szeretnék összevisszára, játékosan kaotikusra alakítani sz összképet, de azért maradjon meg az alkalmi, elegáns hangulat is. Elsőre nem tűnt egyszerű feladatnak, de szerencsére hamar sikerült megtalálnunk azt az irányt, amire a menyasszony és a vőlegény gondolt. Az esküvő színvilágára utaló bordó színt is sikerült belecsempésznünk a meghívóba. A végeredményt a következő képen láthatjátok.
Nagyon érdekes és izgalmas feladat volt elkészíteni Kinga és Karesz meghívóit, ezúton is köszönjük bizalmukat és sok boldogságot kívánunk nekik!

ezüst,
fehér,
fekete,
játékos grafika,
modern
2013. július 15., hétfő
Meghívók kisfiú keresztelőjére
Különleges megrendelést teljesítettünk nemrég: egy olyan házaspár gyermekének keresztelőjére készítettünk meghívókat, akik annak idején tőlünk rendelték esküvőjükre a menükártyákat és palackcímkéket.
A meghívók kisfiúnak készültek, szülei pedig elegáns kivitelben gondolkoztak, így esett a választás a világos pávakék szalagra és a víztiszta Swarovski Elements díszítésre.
A meghívó motívumai és betűi fekete nyomattal készültek, ami a csillogó papíron ugyan picit veszít mélységéből, de a végeredmény így is kontrasztos és elegáns egyszerre.
A belső oldalakon szöveg, idézet és egy családi fénykép kapott helyet, utóbbit halvány kék kerettel nyomtattuk.
Finom összhatású meghívó, ami ötletes választás volt a keresztelőre. Hasonló színösszeállítással elegáns kiegészítője lehetne akár egy téli, vagy épp egy nyári, vízparti témájú esküvőnek is.

2012. október 16., kedd
Készülünk a 2013-as évadra - fekete fehér összeállítás
Több kedves partnerünkkel együtt kollekciót alkottunk a 2013-as esküvői szezonra. Az örök eleganciát sugárzó fekete-fehér színösszeállítás mellett döntöttünk, ami egy merész, karakteres és stílusos választás lehet egy esküvőre.
A geometrikus formák és a színösszeállítás szigorúságát lágy csipkeminták, játékos masnik és puha virágkelyhek lágyították, így kaptuk ezt a különleges összhatást, amely a modern formák mellett képviseli a klasszikus eleganciát is.
Az esküvői meghívót selyemfényű papírból, kétrétegű kialakítással készítettük. Az első képen látható gyűrűpárnához hasonló patchwork-stílusú grafikát terveztünk hozzá, a díszítéshez fekete szaténszalagból kötöttünk rá masnit. Hófehér papírdobozkába helyeztük, amit a meghívó mintáival, fekete szalaggal és Swarovski Elements díszítéssel láttunk el. A kristálytiszta csillogás, a hófehér papír és a fekete szalag kontrasztja tökéletesen kiegészítette a lágy szaténok és csipkék felhasználásával készült gyűrűpárnát, a fotózáshoz pedig remek alapot adott a fekete-fehér csíkozású, gyémántberakásos platinagyűrűknek.
A végeredmény természetesen csapatmunka eredménye. :) A gyűrűpárnák az Amarnam kollekciójából a virágdíszítés a Magdaléna Virágműhelyből került ki, a gyűrűket pedig a Farkas Ékszer biztosította. A fényképeket Horváth Gábor készítette.

2013,
csipkés,
dobozos esküvői meghívó,
esküvői dekoráció,
esküvői meghívó,
ezüst,
fehér,
fekete,
fekete-fehér,
gyűrűpárna,
modern,
Swarovski,
szalagos
2012. szeptember 10., hétfő
Sylva és Ata fekete-fehér esküvője
Május óta csúszik ez a bejegyzés, de jobb későn, mint soha: egy ilyen különleges esküvőt egyszerűen nem szabad kihagyni a beszámolóink közül. :)
A színek adottak voltak, hiszen az ifjú pár álma a fekete-fehér esküvő volt, a tervezés alapjául pedig a torta mintája szolgált, hiszen ez volt szinte az első eleme az esküvőnek, amit kiválasztottak, ehhez kellett alkalmazkodnunk. A nosztalgikus autórajzok ötlete szintén Sylva és Ata fejéből pattant ki, ezzel helyettesítettük az asztalszámozást a terítéken és az ültetési renden is.
Minden asztalhoz egy-egy autó tartozott, ami alapján - a többségében autóbolond - vendégsereg könnyedén megtalálhatta a helyét a teremben
A menükártya és az asztalszám egyaránt pausztekercses-mécsestartós kivitelben készült, ami barátságos világítást és szép kontrasztot adott az ünnepi terítéknek.
A tányérok mindegyikén köszönőajándék és arra kötött ültetőkártya kapott helyet, mellettük pedig pausztekercses versike, szalaggal átkötve. Az ültetőkártyák érdekessége a lyukasztott kivitel és a négyzetes forma.
Az esküvői dekoráció részeként készítettünk lufiposta-képeslapokat is, valamint címke-alapokat az édességbár-asztalka üvegeire.
A virág- és textildekoráció a Flora Esszencia esküvői dekorációs műhelyben készült, a csodaszép képek pedig a Fénylaborosok gondos munkáját dicsérik.

2012,
esküvői dekoráció,
fehér,
fekete,
fekete-fehér,
Flora Esszencia,
játékos grafika,
menükártya,
modern,
ültetési rend,
ültetőkártya
2012. augusztus 17., péntek
Krém-fekete csipkés kiegészítők
Nyár közepén mutattuk be azokat a franciásan merész, krémszínű-fekete csipkés meghívókártyákat, amikhez később bájos kiegészítőket is készítettünk.
A menükártyákat álló háromszög formátumban, a meghívó szöveges oldalának papírtípusából készítettük. Ez a papír ugyan hófehér, de selymesen aranyló fénnyel csillog - így különlegesen szépen mutatnak rajta az óarany betűk, minták. A menükártyák két oldalára folytatólagosan került az étlap, a fogásokhoz egyesével megadott borkínálattal kiegészítve. A kártyák tetejét ujjnyi széles krémszínű csipkével és fekete szaténszalagból kötött masnival fogtuk össze.
A köszönetajándékok elhelyezésére apró dobozkákat rendelt tőlünk a menyasszony, melyekbe később macaronok kerültek.
A dobozkák krémszínű selyemfényű kartonból készültek, csipkével díszítettük őket, és - későbbi tartalmukra való tekintettel - fekete selyempapírral béleltük ki a belsejüket. Nem készítettünk hozzájuk tetőt, ehelyett fekete szalaggal kötöttük át őket, amikre az apró ültetőkártyákat is kötöttük.
Különleges, karakteres színösszeállításban, finom csipkével és szalagokkal dolgozni, egyedi dobozkát tervezni... hát kell ennél több a tervezői léleknek? :) Köszönjük a bizalmat és a lehetőséget, és ezúton is sok boldogságot kívánunk az ifjú házasoknak!

arany,
csipkés,
fekete,
köszönőajándék,
krémszínű,
menükártya,
nyár,
szalagos,
ültetőkártya
2012. július 2., hétfő
Csipkés esküvői meghívó egy csipetnyi feketével
A krémszínű, selymes fényű csipke és a fekete szaténszalagból kötött masni francia karaktert adott ennek az egyszerű vonalú, elegáns meghívókártyának.
A munka a papírválasztással kezdődött, végül aranylóan csillogó hófehér és krémszínű papírok mellett döntött a menyasszony. A krémszínű papírral egyező színű csipke mellé merész fekete masnit választott, ami különlegessé teszi az egyébként egyszerű szerkezetű meghívókat.
A kártyák két réteggel készültek, a hátoldalra aranyfényű, de hófehér papírra került a meghívó szövege. Klasszikus betűtípussal szedtük, óarany színt választottunk hozzá. A szöveg fölé az ifjú pár monogramját helyeztük el, halványabb óarany árnyalatban.
Az esküvőre készítettünk köszönőajándékokat, ültető- és menükártyákat is, ezeket egy későbbi bejegyzésben mutatjuk be.

őszi színek,
szalagos
2012. június 12., kedd
Rózsaszín-fekete esküvő kiegészítői
Anna és Gábor esküvőjére nemcsak a meghívókat és a leánybúcsús kiegészítőket volt alkalmunk elkészíteni, de ránk bízták az esküvői dekorációt kiegészítő papírtermékek tervezését és legyártását is.
Az elképzelésük az volt, hogy legyen a végeredmény tavasziasan könnyed, elegáns és kicsit pikáns is egyben. A rózsaszín üdesége, a fekete pimaszsága és a Swarovski díszítés csillogása a következő végeredményt adta...
A vendégeket a bejáratnál fogadta az ültetési rend (mintái és színvilága már ismerős lehet Anna és Gábor esküvői meghívójáról), ami a Flora Esszencia csapatának köszönhetően egy elegáns vonalú kovácsoltvas állványon kapott helyet és játékos szalagdíszítést. A terembe lépve ez alapján minden kedves vendég könnyen megtalálhatta a helyét — erre a segítségre vendégsereg közel 100 fős létszáma miatt szükség is volt.
Az asztalokon a csodás virágkelyhek szomszédságába helyeztük el a menükártyákat, a tányérokba a köszönőajándékokat, melléjük pedig az ültetőkártyákat.
A menükártyákat selymesen csillogó, hófehér kartonból készítettük el, tetejére a meghívó fekete csipkemintáját nyomtattuk és élénk rózsaszín szalagot kötöttünk. A csipkeminta finom cirádái közé Swarovski kristályokat rejtettünk.
Az ültetőkártyák hófehér papírból, nyomtatott csipke- és szalagmintával készültek,
a meghívók és menükártyák betűtípusát választottuk hozzájuk.
A köszönőajándéknak szánt cukorkákat apró, selyemfényű papírból készült dobozkákba rejtettük. A hölgyek rózsaszín, az urak pedig fekete szalaggal díszített dobozkát kaptak.
A virágdekorációról részletesebb beszámolót itt olvashat minden kedves érdeklődő, akit ugyanúgy elvarázsolt ez a merész, mégis bájos színösszeállítás, mint minket.
Annának és Gábornak ezúton is nagyon sok boldogságot kívánunk, sikerüljön az életükben minden olyan tökéletesre, mint amilyen az esküvőjük volt! Köszönjük a bizalmat és a lehetőséget, hogy mi valósíthattuk meg álmaikat! :)

rózsaszín,
szalagos,
tavasz,
ültetési rend,
ültetőkártya
2012. május 29., kedd
Oklevél és eskü lánybúcsúra
A legutóbbi bejegyzésben szereplő meghívókkal összhangban készítettük el Anna lánybúcsújára az eskü szövegét és az oklevelet is.
A hátteret halvány rózsaszín csíkos minta adta, erre került a fekete csipkeminta, ami a meghívón is szerepelt. A szövegeket jól olvasható, kapitális betűkkel szedtük - természetesen fekete színnel.
Az eskü és az oklevél aljára is került egy saját tervezésű, porszívót ábrázoló pecsét, ami mellett a leánybúcsú résztvevőinek aláírásához is hagytunk helyet.
A hátteret halvány rózsaszín csíkos minta adta, erre került a fekete csipkeminta, ami a meghívón is szerepelt. A szövegeket jól olvasható, kapitális betűkkel szedtük - természetesen fekete színnel.
Az eskü és az oklevél aljára is került egy saját tervezésű, porszívót ábrázoló pecsét, ami mellett a leánybúcsú résztvevőinek aláírásához is hagytunk helyet.
Címkék:
2012,
csipkés,
fekete,
leánybúcsú,
rózsaszín
2012. május 15., kedd
Rózsaszín meghívó fekete szalaggal
Rendhagyó meghívót készítettünk Anna és Gábor esküvőjére, hiszen az igényeik sem voltak mindennaposak. Egyrészt ragaszkodtak a fekete-rózsaszín színösszeállításhoz, másrészt ötvözni szerették volna a rokokó dekadens hangulatát a mérnöki egyszerűséggel és letisztultsággal. Íme a végeredmény! Az anyagában cukorkarózsaszín papírt sötétebb árnyalatú rokokó stílusú tapétamintával nyomtuk meg, ez adja a meghívó alapját. A szöveg és az idézet fehér papírra került, Anna és Gábor neve alá pedig egy fekete csipkemintát nyomtattunk — a valódi csipke felhasználását már túlzásnak tartottuk volna, így is elég bujára sikerült az összkép. :) A szövegekhez elegáns rajzolatú, de jól olvasható betűtípust választottunk. A meghívót fekete szaténszalaggal kötöttük át, amit a hajtókán egy ragasztott monogram mögé bújtattunk, majd emellett kötöttünk masnit belőle. A meghívó stílusában készítettük el Anna lánybúcsújának kiegészítőit is, valamint már folyamatban van a menükártyák, ültetőkártyák és köszönőajándékok tervezése, amik a Flora Esszencia virágdekorációi mellé kerülnek az ünnepi asztalokra. A későbbiekben külön bejegyzésekben számolunk be e rendhagyó színösszeállítású esküvő minden részletéről.
Címkék:
2012,
esküvői meghívó,
fekete,
Flora Esszencia,
rózsaszín,
szalagos
2012. január 16., hétfő
Esküvői meghívó kártya mezei sziluettel
Egyszerű vonalú, modern meghívó készítettünk vászonmintájú, hófehér papírra, fekete és zöld nyomással. Természetes, letisztult mintájával és kontrasztos alapszíneivel modern esküvőkre ajánljuk.
A szövegezéshez lendületes vonalú, divatos betűtípust választottunk, színüket a mintázathoz igazítottuk.
Egyszerű kialakításának és alacsony munkaigényének köszönhetően ez az egyik legolcsóbb modellünk is egyben. :) Az esküvő hangulatához igazítva bármilyen színű nyomással el tudjuk készíteni.
A szövegezéshez lendületes vonalú, divatos betűtípust választottunk, színüket a mintázathoz igazítottuk.
Egyszerű kialakításának és alacsony munkaigényének köszönhetően ez az egyik legolcsóbb modellünk is egyben. :) Az esküvő hangulatához igazítva bármilyen színű nyomással el tudjuk készíteni.
Címkék:
2012,
esküvői meghívó,
fekete,
játékos grafika,
modern,
tavasz,
zöld
2012. január 11., szerda
Fekete pöttyös esküvői meghívó rózsaszín masnival
Friss, modern meghívót mutatunk be az újév első bejegyzésében.
Grafikája egyszerű: a rózsaszín-fekete kereten és a fekete pöttyökön kívül csak betűk díszítik. Klasszikus vonalú betűtípust választottunk az elején olvasható felirathoz, s ugyanezt használtuk a belsejében is.
A fekete szín ellenére kifejezetten vidám, fiatalos meghívó. Modern esküvőre, picit bevállalósabb pároknak ajánljuk! :)
Grafikája egyszerű: a rózsaszín-fekete kereten és a fekete pöttyökön kívül csak betűk díszítik. Klasszikus vonalú betűtípust választottunk az elején olvasható felirathoz, s ugyanezt használtuk a belsejében is.
A fekete szín ellenére kifejezetten vidám, fiatalos meghívó. Modern esküvőre, picit bevállalósabb pároknak ajánljuk! :)
Címkék:
esküvői meghívó,
fekete,
modern,
rózsaszín,
szalagos
2011. szeptember 30., péntek
Barokk összeállítás
2012-re tervezett negyedik összeállításunkat mutatjuk be. Kicsit férfiasabb, komolyabb vonalvezetéssel álmodtuk meg, mint az eddigieket.
A meghívó hófehér, selymesen csillogó papírra készült, külsejét antracitszürke, barokk díszítés borítja. Összehajtott állapotában papírgyűrű fogja össze "meghívó" felirattal. Belsejében klasszikus vonalvezetésű betűkkel szedtük a szöveget, az ifjú pár nevéhez kalligrafikus betűtípust választottunk.
Az ültetőkártyák szintén selyemfényű papírra, a meghívó barokk mintázatával készültek. A neveket finom vonalú, halványlila keretbe foglaltuk, s a meghívó díszes betűtípusával szedtük.
Következő bejegyzésünkben megmutatjuk, milyen dekorációt alkotott a témában a Flora Esszencia Virágműhely.
(fotó: Marti Elekes)

lila,
szürke,
ültetőkártya
2011. február 8., kedd
Egy meghívó - két színben
Tavalyi munkáimból szemezgetek. Két kedves barátnőm ugyanabba a meghívótípusba szeretett bele az esküvő előtt. Mégsem lett ugyanolyan a végeredmény, ugyanis két színösszeállításban készültek el, s így a hatás is igencsak más!
A lila változathoz ültetőkártyát is készítettem. A menyasszony ötlete az volt, hogy a szokásoktól eltérően nem személyenként, hanem családonként tesz ki egy-egy ültetőkártyát.
A lila változathoz ültetőkártyát is készítettem. A menyasszony ötlete az volt, hogy a szokásoktól eltérően nem személyenként, hanem családonként tesz ki egy-egy ültetőkártyát.
Címkék:
esküvői meghívó,
fekete,
lila,
ültetőkártya,
virágminta
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)